Nemzeti genderideológia

A fészbukon belefutottam a Kurucinfo és a Genderfészek konfliktusába. Az egész egy népesedési konferenciával kezdődött. Ráguglizva, az első oldal találatai alapján, a HVG-től eltekintve, olyan mértékadó források tájékoztatnak az eseményről, mint a Kurucinfó, az Alfahír, a Betyársereg, Althír, Boldogság.net. A rendezvény plakátján szereplő első előadó Budaházy Edda, akinek van egy György nevű bátyja, így nagyjából el tudjuk helyezni őt is a politikai palettán. A botrány abból kerekedett, hogy a Genderfészek zárt fészbukcsoportban a tagok ekézték a plakátot. Szerepel rajta az "élettér" kifejezés, ami nem annyira nemzeti, mint inkább nemzetiszocialista ideológiai talajon született. Erre valaki azt kommentelte, hogy hánynia kell. Mások meg más, hasonló érzelmű dolgokat. Az egyik tag pedig az egészet szépen kikopizta, és elküldte valakinek, míg végül a képernyőkép a Kurucinfó szerkesztőségében landolt. Azok pedig, úgy ahogy volt, a kommentelők nevével és profilképével együtt közzétették.

Igen, felróható, hogy ez etikátlan, a zárt csoportban elhangzó megjegyzéseket nem nyilvános közlésre szánták, és a közzététel célja, hogy a név és profilkép alapján egy egyszerű kereséssel megtalálható profilok tulajdonosaira rászabadítsák a szélsőséges, gyűlölködő trollokat. (Többen beszámoltak róla, hogy kaptak az idővonalukra olyan bejegyzéseket, amiket aztán nem győztek törölgetni.) És ezt tette az a Kurucinfo, ami amerikai szerveren működik, hogy a magyar hatóságok ne tudják rajtuk számonkérni a magyar személyiségi és adatvédelmi jogokat, valamint a magyarországi szerkesztői álneveket használnak. Mert ugye ők maguk nem akarják nyilvánosan vállalni a saját nyilvánosan hangoztatott nézeteiket, de a baráti körben elhangzó véleményeknek nyilvánosan arcot adnak, ha másokról van szó. De mindez nem különösebben izgalmas, nincs ebben semmi meglepő.

Ez a genderdolog, ez az ami engem elgondolkodtat. Kicsit maga a szó is, ami eleve bosszantó, németeseknek világos, hogy miért. Eleve maszkulin felhangot kap, hogy gen-der. Sokkal inkább semleges jellegűnek kéne lennie: gen-das. Erről elő is adhatnék egy nyelvészeti konferencián, talán az sem lenne komolytalanabb, mint aminek a plakátját nézegetem. Amit feltételezek róla, az egyébként színtiszta spekuláció, a konferencia előadásairól semmit nem tudok, valószínűleg az egyik legprimitívebb érvelési hibát követem el, ami Szalmabáb néven ismeretes. Szóval az alábbiakat kéretik csúnyairodalmi (mivel szép irodalomnak nem nevezném) munkásságom körébe sorolni.

"Nem akartok bevándorlókat? Akkor szüljetek!" az első előadás címe. Ezt azt hiszem, nem is kell magyarázni. Most hagyjuk a szezont meg a fazont, nekem az jut eszembe, hogy a női princípiumról hadováló Ákosnak úgy megmondanám, hogy ficsakám, talán nem kéne annyi pénzt keresni, mi lenne ha inkább szülnél, bzmeg? Vagy ha nem tudsz, akkor fogadj örökbe tízet, és nevelgesd őket, mert szerintem ebben teljesedhetnél ki igazán, nem a zenélésben. Az én princípiumomat meg hadd rendezzem el én. Egyébként meg, ha annyira erőltetik a magyarok szaporítását, akkor talán nem kéne tiltani a mesterséges megtermékenyítést a leszbikus pároknak. És engedni kéne nekik a házasodást is, és családként támogatni őket is. Csak bele kéne gondolni, tiszta matek az egész. Ugyanannyi idő alatt, egy leszbikus pár kétszer annyi gyereket tud szülni, mint a heterók.

"Az írástudók árulása" a második előadás. Itt talán arról lehet szó, hogy a csúnya, gonosz értelmiségi nők kevesebb gyereket vállalnak. Inkább a karrierjüket építgetik. (A princípiumuk helyett.) Ez nekem  nem is tyúk meg a tojás, hanem a ló meg a szekér története. Hogy a ló húzza a szekeret, vagy a szekér tolja a lovat. Azok a nők, aki sok gyereket vállalnak, ritkán futnak be fényes tudományos karriert. Akik sok gyereket szülnek, általában fiatalon kezdik. És minél fiatalabban szül valaki, jellemzően annál hamarabb abbahagyja a tanulást. Vagyis nem az értelmiségi nők szülnek keveset, hanem az a nő tud diplomát szerezni, aki nem esik teherbe a középiskolás éveiben. Persze, értem én, hogy összemosódnak a dolgok, az iskolázott, magabiztos, a saját érdekeit felsimerő és azokért kiálló nő legalább annyira irritáló, mint az alacsony születésszám.

"Legyél férfi!" a harmadik előadás. Aminek az előadója végre férfi, az előző kettőt nő tartotta. Persze kérdés, hogy kikből áll a hallgatóság. Mert ha én nők előtt tartanék előadást, akkor is indíthatnék így. Szeretnél nyugodtan, kényelemben élni? A saját céljaidért dolgozni? Megvalósítani a gyerekkori álmaidat? Művész lennél, feltaláló, híres felfedező, világutazó, tűzoltó s katona, vadakat terelő juhász? Ebben az országban egyet tudok tanácsolni neked. "Legyél férfi!" Nehogy véletlenül a mosógép, a porszívó, a mosogató meg a vasalódeszka közt ingázva találd magad, miután a munkahelyedről hazafelé jövet elhoztad a gyerekeket az oviból és az iskolából, meg bevásároltál, aztán vacsorát főztél, és most azon agyalsz, hogy ha a nagyok leckéjét gyorsan átnézed, akkor lesz még időd mesélni a kicsiknek, mielőtt gyorsan lezuhanyoznál, hogy friss, üde és kívánatos legyél, mire a férjed befejezi a tévézést.

"2=1 Házas misszió vezetői" a negyedik előadás, ami felteszi az egészre a koronát. Feltehetően egy heteró pár azt bizonygatja, hogy az előbb felvázolt forgatókönyv nem csak természetes, Istennek tetsző, de még élvezetes is a nő számára. Mármint az "igazi" nő számára, mert vannak olyan elfajzott nők, akik nem így képzelik el az életüket. Azok a bizonyos genderesek. Sőt, nekik az nem is gen-der, hanem egyenesen gen-die. Akik tálentumra cserélik a princípiumot. Mert nem látják, hogy milyen sivár az életük, hisz mit adhat nekik a létezés, ha nem szülnek sok-sok gyereket. Kényelmet? Jó, hát kényelmet igen, de azon kívül mit? Oké, elég, ne sorolják! Értem én, de nézzék! Ha eltekintünk a kényelemtől, nyugalomtól; hogy nincsenek kiszolgáltatva a férjüknek; megvalósíthatják önmagukat; nem kerülnek lépten-nyomon megalázó helyzetekbe, hogy nem tudnak helyt állni tökéletes anyaként; ha jut nekik minden földi jóból, pénzük és idejük is lesz egy kis wellnessre; elolvashatnak egy könyvet egyetlen hétvégén, mert nem tart az egy egész évig; végignézhetnek egy filmet, ázhatnak a kádban másfél órát, anélkül, hogy öt percenként rájuk törne valaki; bűntudat nélkül koncentrálhatnak a diplomamunkájukra, PhD dolgozatukra, akadémiai székfoglalójukra; hogy éjszakánként alhatnak vagy szexelhetnek, vagy akár mindkettőt megtehetik zavartalanul, sőt akár nappal is; hogy olyat főzhetnek, amit ők szeretnek; hogy irányíthatják a saját életüket; szóval ha mindettől eltekintünk, mi marad egy nő életében, kérdem én, ami boldoggá tehetné?