Oldalak

2017-02-28

Illuminált állapotban

Rendesen elvesztem az utóbbi két hónapban, de okom volt rá. (Nem) kicsit elmaradtam a fordítással, és nagyon bele kellett húzzak. Így aztán a szexuális életem, meg a blogolás megszenvedte a munkát. Leköltöztem a nappaliba, hogy ne zavarjam fel Katát a késő éjszakai fekvéssel, és nem postoltam. Ha felébredt az éjszaka, Kata lejött hozzám, őt nem furdalta a lelkiismeret, simán felébresztett, amiért persze nem panaszkodtam. Viszont a blog nem bújt be mellém a paplan alá, hogy írjak már bele egy kicsit. Pedig arra is támadt ingerem. Egyszer majdnem írtam Donald Trumpról, hogy még be se iktatták, de már tüntetnek ellene. Még egyetlen intézkedést se hozott, de már lemondatnák. Ami azért vicces, mert a választások hajrájában azon aggódott mindenki, hogy mi lesz, ha a demokraták nyernek, és a republikánusok nem fogadják el az eredményt.
Aztán elkészültem a fordítással, de valahogy nem akarózott szegény Donaldról írnom, mert időközben beiktatták. És csinált dolgokat. Például telefonálgatott, meg nyilatkozott, meg twittelt. Elég fura stílusban. A diplomáciában nem véletlenül vannak szabályok. Ha egy területi vitával kapcsolatos tárgyaláson az egyik fél küldötte feláll és kinyújtja a nyelvét a tárgyalópartnerére, abból katonai konfliktus lehet, miközben Kiribati vagy Tuvalu vagy tudomisénmi szigetén ez egy bevett tiszteletadási forma. Tehát oka van annak, amiért az államfők nyilatkozatait előre megírják, és nem csak úgy ötletszerűen üzengetnek egymásnak mindenféle jópofának szánt dolgokat. Mert ha háború talán nem, de tőzsdepánik nagyon könnyen lehet belőle. Szóval Trump egy tapló, és ha amerikai lennék, én se akarnám az országom élén látni, megértem a tüntetőket.
Persze tesómnak erről is volt véleménye. Csak nem mondta meg, hanem annyit írt vissza, hogy nézzem meg a Két hét múlva örökké c. filmet. Hugh Grant és Sandra Bullock, tehát akár nagyon jó is lehetne. De nem az. Rájuk írták a szerepet, de a sztori pocsék, a dialógusok gyengék, kínszenvedés nézni, pedig a vígjátékfogyasztó népek biztos kajálták ezerrel. Gondoltam, hamarosan eljutunk a populáristól a populizmusig, de aztán egyszer csak elhangzott Trump neve. (Ez egy 2002-es film.) Aztán 1:09:45-nél feltűnik maga Trump is, aki megereszt valami olyan szöveget, hogy meg akarja dugni Grant új jogtanácsosát. A színész nagyon élethű volt. Annyira, hogy megnéztem a stáblistát. És tényleg. Donald Trump szerepében maga Donald Trump lépett fel. Ahogy egy rakás másik filmben is önmagát alakította. Amiből adódik a következtetés, hogy talán az USA elnökeként is egy szerepet játszik. Ami vagy iszonyúan elmebeteg, vagy iszonyúan zseniális dolog. Ezt majd az utókor fogja megítélni.
Szóval elkészültem a fordítással (necces volt a határidő), kialudtam magam, és lebegtem, mintha valami igazán jó cuccot szívtam volna (fogalmam sincs milyen az, csak úgy mondom), és már eszem ágában sem volt sajnálni az USA bunkó elnökét, ha tényleg ilyen, ha csak megjátssza, tüntessenek ellene nyugodtan, engem nem izgat. Főztem, jókat ettem, megnéztem egy filmet (amiben nem volt Trump, bár vidéki tahóság, durvaság, erőszak, önzés és zsiványbecsület azért akadt), és behevertem a kádba egy könyvvel, amit pusztán öncélú szórakozásból vettem a kezembe. De olvasás közben mégis a lefordított könyvön járt az eszem. Mert  elég fura volt, talán a legnehezebb munkám idáig.
Meglehetősen formabontó, abból a szempontból, hogy dokumentumregény formában íródott, értve ez alatt, hogy elektronikus levelek, üzenetváltások, jelentések, jegyzőkönyvek, beadványok, rádióbeszélgetések átiratai és számítógépes adatfájlok gyűjteményeként áll össze egy dosszié, aminek a tartalmából kibontakozik a történet. Sok a "megszólaló" szereplő, rengeteg eltérő hangot, stílust kell visszaadni. És elég csavaros a sztori, úgy kell visszaadni az elhelyezett utalásokat, hogy később az olvasó csapkodja a homlokát, hogy, áhá, ezért volt az korábban. És utalásból van bőven. A szereplők gyakorta idézik egymást és önmagukat. Az egyik ráadásul MI, mesterséges intelligencia, vagyis számítógép, így elvárható, hogy pontosan idézzen. Mondjuk van egy kocka csaj is, olyan aggyal, hogy ez tőle is elvárható.
És az idézeteknek ezzel nincs vége. A Lord Byron vers egyszerű volt, azon látszott, hogy költészet, és egyébként is rá voltam pörögve a versekre, Fecó tanulta a memoritereket, és mondta fel nekem Villontól a jó tanítás balladáját a rossz életűeknek, és nagyon fura volt a szöveg, mintegy parafrázis, csak ez rímelt is, de aztán kiderítettük, hogy a Vas István-féle fordítást adták fel nekik, míg én a Szabó Lőrincét ismerem. Na de a szövegből csak kicsit kilógó mondatra ráérezni, hogy az egy idézet a Moby Dick-ből, az inkább a véletlennek volt köszönhető, mint a fordítói alaposságnak. Hajnali kettő és három közt a kreativitásomnak az is kihívás volt, hogy a sok fuck és shit helyett milyen anyázásokat fordítsak, egyébként teljességgel csak a felesleges precizitás kedvéért, mert aztán ezeket a részeket feketével úgyis ki kellett satírozni (a dosszié összeállítója cenzúrázta a szöveget, ami zseniális húzás egy tiniknek szóló könyvben, mivel ezeket a szavakat a megcélzott olvasói réteg érti és használja, viszont a szüleik korosztálya, akik fizetnek a könyvért, jellemzően nem tolerálja).
De aki azt hinné, hogy ez egy habkönnyű és komolytalan, romantikus sci-fi, életunt kamaszlányoknak, az téved. A történet nem foglalható össze annyiban, hogy a szerelmes fiatalok az űrzombik ellen harcolva megmentik egymást. Nem, itt élet és halál, önfeláldozás és önérdek, mások feláldozása egy nagyobb jó érdekében, felelősség, kötelesség, nehéz döntések, az élet értelme, értéke és mivolta, meg ilyen egyáltalán nem könnyed, cukormázas témák is terítékre kerülnek. Nem szájbarágós, hanem olyan elgondolkodtatós módon. És mindez rövid, egy-két oldalas dokumentumokba sűrítve, amitől a brutálisan vastagnak (600 oldal) tűnő könyv mégis olvasmányos, pergő lesz. Persze a szöveg szedése elég ritkás, és grafikailag is fel van turbózva az egész, kicsit olyan, mintha a képregényt keresztezték volna a telefonkönyvvel meg a színdarabbal, de valahogy a végeredmény mégis emészthető.
Mondjuk ez ízlés kérdése is, az olvasói visszajelzések alapján van, akinek nagyon nem jött be, de sokaknak meg rettentően tetszett. Kicsit tartok tőle, hogy a magyar olvasók hogyan fogadják majd, de azért bízom benne, hogy szeretni fogják. Persze azért jót tenne a könyv népszerűségének, ha mielőbb kijönne a film is, amiben reményeim szerint a producerkedés mellett elvállal egy kisebb szerepet is Brad Pitt, és ha addig nem utálják meg egymást végképp, akkor Angelina Jolie is. Persze a könyv film nélkül is ütős, és ha a formai megjelenése nem riaszt el valakit, akkor kellemes szórakozásban lehet része, megfelelőn csavaros a történet, és végig pörgős, nem ül le. Fiúknak és lányoknak is való, mert a szerelmes évődés (jól beszólnak egymásnak) mellett igazi body count is van, pörög a számláló, hogy hány ezernél járunk a hullák számát illetően.
(A body count a hullák számlálása. Olyan filmek kapcsán szokták emlegetni, ahol a statiszták úgy hullanak, mint a legyek. Eredetileg talán valami számítógépes játékból ered a kifejezés, ahol a képernyő sarkában egy kis szám mutatta a megölt ellenség létszámát. NE az Urban Dictionary netes szótárban nézetek utána ilyesminek, mert ott szinte mindennek valami igen perverz jelentése van. Ami jól jött, mikor nem értettem, mi az a tea bag (nem linkelem, óvok tőle minden jóérzésű embert, hogy rákeressen), de néha egészen ártatlan kifejezésekre is olyan definíciókat adott, amitől súlyos feltevésekre ragadtatja magát az ember az amerikaiak mentális egészségét és szexuális kultúráját illetően.)

2 megjegyzés:

Szabi írta...

Jó téged újra olvasni! :) reméletem, hogy visszatérsz.
Mi lesz a könyv cÍme, és mikor kerül a boltokba?

AncsaT írta...

Szia Szabi! Jól esik, hogy hiányoztak valakinek az írásaim. :) Taln mostanában majd kicsit jobban ráérek (nem merem elkiabálni), és többet blogolok.
A könyv címe: Illuminae. Remélem, még idén kézbe vehető lesz, de biztos nem lesz gyors, mert rengeteg benne a grafika, meg fog vele szenvedni, aki csinálja.

Megjegyzés küldése