Vacogott a fogam, mire végeztem. Remegő kézzel dörgöltem magam szárazra, nem siettem el, alapos voltam, hogy átmelegedjek, és hogy mire kimegyek, a lányok is végezzenek az öltözködéssel. Már nem dideregtem, egész kipirult a bőröm, mikor visszamentem az üres öltözőbe. Clara és Nicole is eltűnt, a szekrényeik zárva. Egyszerre éreztem megkönnyebbülést, és csalódottságot. Oké, így nem kerülök kínos helyzetbe, de azért igazán megvárhatott volna, mondhatott volna valamit. Vagy csinálhatott volna. A hideg víz csak csökkentette, nem szüntette meg a bennem izzó vágyakozást. Aztán amikor felöltöztem, egy papírlapot találtam a csizmámba dugva: "Holnap este hétkor az áruház mögött. Santa"
Másnap 23-a volt, az utolsó munkanap, 24-én már csak kiszállítás van, de azt futárszolgálat végzi. Egyébként is ez a leghosszabb nap, mindig ez telik a leglassabban, de most még a szokásosnál is türelmetlenebb voltam, az idő csak vánszorgott, a percek óráknak tűntek. Nem igazán tudtam koncentrálni, bár ez a nap máskor is a leggyengébb, ki az a szülő, aki ennyire az utolsó pillanatra hagyná a gyereke ajándékát? Néhány apróságot azért összeírtam így is, és tényleg csak kicsivel tudtam volna több forgalmat csinálni, akármilyen összeszedett is vagyok.
Ráadásul nem mentem el hat után szünetet tartani, vártam hétig. Illetve hét előtt tíz perccel fogtam magam, vettem az automatából egy pohár forró teát, és elindultam hátra. Leraktam a puttonyom, melengettem a kezem a gőzölgő poháron, toporogtam a hóban, és aprókat kortyolva próbáltam csillapítani az ideges remegést a gyomromban. Még pár perc, és megtudom ki az én Santám! Vajon Clara vagy Nicole? Valahol mindegy is, csak végre jöjjön, és öleljen át, szorítson magához, csókolja ki belőlem ezt az idegességet!
Meredten figyeltem az órát a mobilomon, vártam, hogy 7:00-ra váltson. Akkor felnéztem, és a szememet meresztve bámultam a lámpafényben kavargó hópelyheket. Vártam, hogy kibontakozik a homályból egy mikulás. Vártam, de nem történt semmi. Összeszidtam magam, hogy miből gondoltam, óraműpontossággal fog érkezni, elvégre busszal jön át a saját helyéről. Aztán eltelt öt, majd tíz perc. Vajon közbejött valami, vagy felültetett? Úgy döntöttem, negyedig várok rá. Negyedkor adtam neki még öt percet. Húszkor kitöröltem egy könnycseppet a szememből, és dühösen elindultam vissza.
Bob ideges volt, mikor beértem, gyorsan behajította a puttonyomat a raktárba, mondta, hogy csak rám várt, a többiek mind elmentek már. Fogta a listám, összetűzte a lapokat, ráírta a nevem, behajította a mappájába, kivette a recepcióspult fiókjából a tartalék kulcsot, és lerakta a pultra. Azt mondta, ő most lelép, berögzíteni a mai adagot, kívülről rám zárja az ajtót, mikor megyek el, nagyon gondosan zárjak be magam mögött. Megölelt, adott két puszit, boldog karácsonyt kívánt és elrohant.
Bementem a kihalt öltözőbe. Felkapcsoltam a villanyt, néztem a csukott szekrényajtókat, a nedves foltokat a padlón, ami a többiek csizmájáról olvadt oda. Kinyitottam a szekrényem, alaposan körülnéztem benne, valami üzenetet keresve, de nem találtam semmit. Nagyot sóhajtottam, és vetkőzni kezdtem. Szépen összehajtogattam a jelmezt, elraktam, fogtam a tusfürdőm, a törölközőm, és elindultam zuhanyozni.
Jólesett a forró víz. A mikulásruhában alaposan megizzad az ember, ami aztán ráhűl, aztán újra megizzad, míg végül több rétegben borítja a verejték, és így a szezon végére, mikor már a ruha is befülled kissé, igazán "markáns" szaga lesz benne estére az ember lányának. Alaposan lecsutakoltam magam, megmostam a hajam is, élveztem, hogy erre az évre végeztem a munkával. Persze januárra maradt még jó pár vizsgám, de azok miatt nem aggódtam. A mikulásom kiléte nem hagyott nyugodni!
Újra végigfuttattam magamban a történteket. Jóleső bizsergés fogott el, ahogy felidéztem az áruház mögött történteket. Magam elé képzeltem a két lányt, az arcukat, a mozgásukat, jelmezben és anélkül, ahogy a zuhanyzóban, mezítelenül állnak a víz alatt, ahogy a tusfürdőtől síkos kezük simogatja a testüket, ahogy rezzen a mellük törölközéskor, ahogy mozog a fenekük járás közben. Vajon melyikkel csókolóztam? És ha már nem tudok rájönni, legalább azt eldönthetném, én melyikkel szeretnék inkább csókolózni. De erre a kérdésre sem tudtam a választ.
Ettől kissé zavarba jöttem. Furcsának éreztem, hogy nem érdekel, melyikük csókolt meg, bármelyikőjükkel szívesen találkoztam volna hétkor az áruház mögött. Kár, hogy egyik sem jött el. Épp kezdtem volna megsértődni, mikor valami zajt hallottam. Füleltem egy kicsit, elzártam a vizet is, de semmi. Újra megnyitottam a zuhanyt, aláálltam a víznek, mikor hirtelen sötét lett. Az öltözőből sem szivárgott be fény. Meghűlt bennem a vér. Valaki van itt! Aztán arra gondoltam, valószínűbb, hogy kiment a biztosíték. Épp szentségelni kezdtem volna, mikor feltűnt az imbolygó fény.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése