Oldalak

2011-11-07

Rémes pingvinek

Fecóval már a második évadot nézzük a Madagaszkár pingvinjei rajzfilmekből. A szörnyes epizódok a kedvenceim, pl. mikor Közlegény óriásira nő, Rico krokodil lesz, vagy a legjobb, amikor a Kapitányt nézik zombi pingvinnek. De ennél rettenetesebb pingvin is létezik, Tux. Ő a Linux kabalaállatkája. Tegnap vérgőzös estét okozott nálunk. Kata elkérte a laptopomat. Mondtam, hogy a pingvinnel nem fogják szeretni egymást, de ha ragaszkodik hozzá, ám legyen. Előrelátóan van rajta Kata user, így megelőzhető, hogy az én rendszergazdai azonosítómmal ténykedjen. Valami fotókat akart kiválogatni, gondoltam azzal ellesz egy darabig. Nem így lett.
Két perc múlva üvölt, hogy miért nincsen internet. Mondom nincs, mert ahhoz vagy beledugsz egy hálózati kábelt, vagy be kell kapcsolni a wi-fit, ami nem megy, mert rikácsoltál, hogy az "sugároz". Bekapcsolom neki. Persze kéri a jelszót a csatlakozáshoz. Begépelem. Akkor nem találja a gmailt. Behozom neki. Volt is tíz perc nyugalom. Megint üvölt, hogy ez a szar már megint nem megy. Én meg szemét vagyok, miért nem segítek. Megyek, megnézem. Valamit elindított 2500 db, egyenként 5 megapixeles fotóra, mellé meg kétszer megnyitotta a gmail fiókját. Mondtam, hogy várjon, vagy csukjon be pár dolgot, mert ez így nem lesz az igazi. Két perc múlva hallom, hogy nagyon csattog a billentyűzet. Mintha nem nyomkodná, hanem csapkodná, de nem is tíz ujjal, hanem két tenyérrel.
Nagyon gyorsan ott teremtem. A laptop a két kezében volt, már a feje fölött tartotta. Gyorsan elvettem tőle, és mondtam, hogy talán lesz szíves felfáradni a saját gépéhez. Azon egyrészt windóz van, amit már ismer, másrészt meg a azt a gépet tőlem földhöz verheti, bár annyival nehezebb, hogy talán nem is fog dobálózni vele. Rögtön lettem mindenféle rohadt szemét, mocskos állat, és előkerült anyám múltjából is pár dolog. Nekem egyértelműek a prioritásaim, ezért előbb biztonságba helyeztem a laptopot, és csak utána küldtem el a jó büdös pics*ba. Közöltem vele, ha segítséget kér valaki, akkor a durva stílusminősítő jelzővel ellátott kifejezések használata nem célravezető.
Az Írásban is "kérjetek és adatik", nem pedig "követelőzzetek, anyázzatok és adatik" áll. Valamint, ha a barátaival, a kollégáival meg a rokonaival nem ezt a hangnemet szokta megütni, akkor talán nálam is mellőzhetné. Ráadásul ez nem az első eset, és ha még emlékszik, ez nálam korábban sem működött. Ha be kell fűteni, főzni kell, vagy mosogatni, az a közös életünk része, egy olyan terület, ahol kötelezettségeim vannak. Azt akkor is megcsinálom, ha bunkó módjára viselkedik. De a hobbijában, a nyomorult fotóival, amiket előhívat papírra, hogy miután egyszer megmutogatta a barátnőinek, bevágja a legalsó polcra, csak akkor fogok segíteni, ha nagyon szépen megkér rá.
Amit még nem értek, hogy ez nem Pre MS, hanem Post MS. Vagy pedig nem is hormonálisan buggyan meg, hanem hamarosan telihold lesz. Gondolom átváltozik majd vérfarkassá vagy ilyesmi. Ez különösebben nem zavarna, csak a veszekedést utálom, meg azt, hogy végre szexelhetnénk, de haragszomrád van. Mondjuk ez se zavarna, tőlem reggeltől megint haragudhatnánk egymásra, csak az éjszakákat töltsük összebújva!

8 megjegyzés:

Szabi írta...

Talán már említettem, hogy néha hasonlóságot vélek fölfedezni - nagy szégyenkezve - Kata és köztem, mikor a dühkitöréseiről írsz. El is akartam sunnyogni a dolgot komment nélkül, hisz nincs ebben semmi érdekes. Aztán eszembe jutott, hogy van még egy hasonlóság köztünk. Nevezetesen, hogy mind a ketten arra tettük fel az életünket, hogy kiemelkedjünk ebből a trutymóból. Ezzel arra akarok célozni, hogy Ő jár valami sámánokhoz, én pedig egy szellemi iskola tanulója vagyok. Mint már azt írtam egy párszor - mint lent úgy fent, mint kint úgy bent. Tehát a rossz elleni harc nem csak a világban folyik, hanem bennünk is. Itt pont ez a lényeg, ha az ember azzal tölti az életét és arra fordítja az energiáit, hogy jó akar lenni, jót akar tenni, akkor hamar szembesül vele, hogy tele van rosszal. Minél nagyobb erőket vet be a cél érdekében, annál jobban visszacsapódik az arcába a szar. Az pedig nem csak a saját arcába fröccsen rendszeresen, hanem azokéba is, aki közel állnak hozzá. Vannak nagy emberek, akik azon fáradoztak egész életükben, hogy jobbá tegyék a világot, de otthon elviselhetetlen házastársak voltak. Pokollá tették a párjuk életet. Lásd például Tolsztojt. Tudom, ettől nem lesz neked könnyebb...

AncsaT írta...

Néha azt kívánom, inkább lenne pszichopata bűnöző, darabolós gyilkos, aki ismeretleneket trancsíroz hétvégenként, miközben otthon egy igazi tündér. Talán ezért is vagyok úgy rákattanva a Dexter c. sorira. :)

Az külön agyvérzés, mikor vasárnap rám hagyja az ebédet, és lelép, hogy elmegy templomba, gyónni, áldozni. Hogy megtisztogassa a lelkét. Aztán hazajön, és még be sem lép az ajtón, de már ordít, beleköt a kapufélfába is, és mint a szódáskocsis, káromkodik. Szoktam is mondani, "bazmeg, ezért kár volt elmenni a templomba, ennyi erővel kocsmába is mehettél volna".

Szabi írta...

:)
Meglepődnél, ha belelátná más családok életébe, hány helyen van hasonló szitu. Sokan küszködnek. Ha felzavarod a vizet sok minden láthatóvá válik, amiről előtte fogalmad sem volt. De ez nem azt jelenti, hogy előtte tiszta volt a víz. Sajnos ezen a folyamaton keresztül kell mennie azoknak, akik nem nyugszanak bele, abba, ami van. Nem lehet kikerülni, megúszni.

AncsaT írta...

Ja, csak az ő problémái miatt nekünk kell átmenni dolgokon. Én, ha elönti a sz@r az agyamat, akkor beb@szom az ajtót magam mögött, és dühödten blogolok, filmet nézek vagy olvasok. Ami, azért lássuk be, jóval környezetkímélőbb megoldás, mint a másik nyakába borítani a bilit. Fecó is inkább az elvonulós fajta, így ketten szívunk, olyan dührohamok miatt is, melyeknek egyikőnk se volt a kiváltó oka.

A múltkor olvastam a sztorit, hogy fickó berohan az ábécébe, kosarat se vesz, csak beszáguld. Nézi a pénztáros, mi sürgős ennyire. Pasi felrak a szalagra egy doboz tampont meg egy félliteres üveg pálinkát. Tökre ráncolja a csaj a homlokát, mire a fickó: Mit néz? Ilyenkor csak így lehet elviselni!

Szabi írta...

:D
Bizonyos vélekedések szerint semmi sem véletlen - hajlamos vagyok ezt elhinni - nincsenek ártatlan áldozatok. Csak olyasmik történnek velünk és csak olyan emberekkel találkozunk, amikhez és akikhez közünk van. Minden azért történik, hogy tanuljunk. Az ami engem idegesít a másikban nem (csak) a másik problémája. Egy párkapcsolatban nem egy jó meg egy rossz ember találkozik, nem az egyik fél a hibás a másik pedig a szenvedő alany. Ha két vegyület találkozásából méreg keletkezik, az sem azért van, mert valamelyik vegyület rossz volt.

AncsaT írta...

Nem mondtam, hogy "ártatlan áldozat" vagyok, csak a faxom tele van időnként a tébolydával. Engem se az ő problémája idegesít, hanem a sajátom. Hogy engem cseszeget akkor is, ha mással van problémája. Felmegy az agyvize, és én vagyok kéznél, rajtam veri le. Aztán csodálkozik, ha egy idő után berágok.

Mondjuk tegnap este úgy jött haza, hogy fájt a feje extrém módon. Alig szólt pár szót, meg hozzám bújt, hogy pátyolgassam, tisztára átment macskába, épp csak nem dorombolt. Mondtam is neki, ha szarul van, kifejezetten kellemes társaság. Ezentúl, ha nem fáj a feje, mindig fejbevágom majd valam nehéz tárggyal, és akkor boldogan élhatunk. :)

Thia írta...

Ancsaaaaaaaaaaa! 10 perce úgy röhögök a bejegyzésen és a kommentjeiden, hogy potyog a könnyem. :D Felolvastam itthon hangosan, az előkerült pár dolog anyám múljából és a templom helyett kocsma mindent vitt. :) Bakker de régen röhögtem ilyen jót, tudom, hogy neked ez vér komoly, de én köszönöm!

AncsaT írta...

Most szedtem ki a kommentedet a spam közül, töröm a fejem, hogy mi volt benne gyanús. Talánm a sok aaaaaaa betű? Nem tudom.

Örülök, hogy annak idején sikerült vidám perceket szereznem. :) Néha Kata is átérzi, hogy mennyire abszurd, ahogy veszekszünk, olyankor elröhögjük magunkat, de van amikor halálosan komolyan toljuk. Bár már nem is tudom idejét, mikor volt utoljára tettlegességig fajuló hirig. Akkor több mint egy hónapja lehetett. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy összecsiszolódunk-e, vagy csak ami késik nem múlik. De az utóbbi a jellemzőbb. Szerintem a kórházi elfekvőben is narancshéjjal fog dobálni, én meg majd elmutogatom a nővérnek, hogy toljon át egy másik szobába, mert nem vagyok hajlandó vele egy légtérben haldokolni. De az is csak röpke nyugalom, mert a túlvilágon se lesz nyugtom tőle. :)

Megjegyzés küldése